A tegnapom efgész jól telt azt leszámítva hogy végig fájt a hasam. Eljöttek a barátunkék, sőt a másik Cintiáék is, aztán itt voltak éjfélig. Gépeztünk is, meg sétáltunk is apáékkal a tónál, apáék vettek nekünk jégkrémet is. Élveztem, de ha nem féjt volna a hasam megállás nélkül még jobb lett volna. Sokat röhögtünk azért.
Mama három körül ment haza. Az éjszaka egész kibrható volt, Tamara sem kelt fel annyit, mint szokott hála istennek.
Már végre jó volt az idő lehetett ujjatlanban is kinbt lenni, anélkül hogy jégcsappá fagynál. Sokat kutyáztunk, és persze megint tanultam 2 oldal tételt, meg egy oldal fogalmat.
KIrály volt stzombaton megnéztem az Aranyembert is. :( Nem volt annyira szar, de mit ne mondjak jó se volt. Főleg hogy mindig attól féltem hogy lemaradok vmiről ami fontos és nem tudom majd kitölteni a kérdéseket. De azértz sikerült, már el is küldtem Iza néninek.
Anyáék meg hoztak sok fini sütit!!! Nyami! Meg mesélt vicces dolgokat. Például. Volt egy másik kisegítő csaj is. Tök dolgos volt, meg halál normális, anya azt mondta, de azt is mondta hogy bazi nagy szája volt -átvitt értelemben. A vendég pl kért egy öngyújtót erre az ilyet szól:
Itt van-e!
Meg mikor kérdezte apa tőle hogy kész van-e már a pult arra meg azt mondta hogy:
- A pult az cefetű néz ki! :D:D:D
Ezen még így elmondva is sokat röhögtem, hát ha még ott lettem volna. Tényleg néha szeretnék elmenni ilyenekre. Csak megnézni milyen és addig se kéne itthon senyvednem. Különben is tök birok ott mindenkit. Timit, Nikit, Lackót -. aki ehte úgy néz ki mint emmett- meg Néndit meg mindenkit. Tök jókat röhögök mikor ott vagyok.
Na megyek, majd írok a hétfőröl is a kövi bejegyzésben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése